Szeretettel hívjuk és várjuk kreditpontot adó, akkreditált drogprevenciós továbbképzésünkre pedagógusoknak és szociális szférában dolgozóknak.

MRE fejlec

A továbbképzés célja:

A résztvevők alapvető addiktológiai ismeretekhez jussanak, tanulják meg a drogfogyasztás felismerésének szempontjait és megnyilvánulásait. Elméleti és gyakorlati ismereteket sajátítsanak el a segítésben alkalmazható módszerek, eszközök, technikák használatára. 

A szakembereket képessé kívánjuk tenni arra, hogy a drog és függőség kérdései, s a hozzá kapcsolódó rizikók megbeszélhetővé váljanak iskolai környezetben is, hogy a fiatalok védekező készségei megerősödhessenek. A pedagógusok a tanult készségeket egyéb tanórai és pedagógiai helyzetekben is felhasználva váljanak nyitottabbá és felkészültebbé az iskola egészségfejlesztési feladatai iránt.

A résztvevők ismerjék a drogok fajtáit, hatásait, a szerhasználat kialakulását, a drogkarrier lefolyását, következményeit, a szerhasználattal összefüggő személyiségzavarokat, azt, hogy mikor tekintjük a szerhasználatot betegségnek. Ismerjék a drogmegelőzés és gyógyítás, valamint az esetmegbeszélés, szupervízió működésének módszereit.

Legyenek képesek a személyközpontú megközelítés - empátia, tolerancia, kongruencia, spontaneitás – helyzetnek megfelelő tudatos alkalmazására, a non-direktivitás, a motivációs interjú használatára. Legyenek képesek a hivatásszerepben megtapasztalt (érzelmi, magatartási, életvezetési, kapcsolati) probléma helyzetek reális észlelésére, reflektálására, illetve feldolgozására, a kollegiális szakmai együttműködés használatára.

A pedagógusok és szociális szakemberek sokszor eszköztelenek a drogprevenciós foglalkozások megtartására.

A diákok illetve a szociális ellátásba kerülők lelki problémáinak kedvező irányú befolyásolására sem a pedagógusképzés, sem a szociális alapképzés nem készíti fel kellőképpen a szakembereket. Az érett személyiség kialakulásának egyik legfontosabb színtere az iskola, ezért azok egészségfejlesztő szerepe egyre hangsúlyosabb. E továbbképzés a drogprevenciós tevékenység bevezetésére alkalmas szemlélettel és módszerekkel ismerteti meg a résztvevőket.

A képzés 30 órás bentlakásos (10 óra elmélet és 20 óra gyakorlat), majd 30 órás, 3 x 1 napos esetmegbeszélő részből áll. Az elmélet felöleli az addiktológia és a drogmegelőzés kérdésköreit. A képzés különlegessége, hogy a megszerzett ismeretek és készségek napi alkalmazásában is segíti a szakembereket.  A második 30 órában a résztvevők személyközpontú esetmegbeszéléseken kapnak segítséget konkrét drogprevenciós tapasztalataik feldolgozásához. A 3 x 1 napos esetmegbeszélő alkalmakat a résztvevőknek alkalmas napokon tartjuk a projekt elején, közepén és befejezés előtt.

A követelmények jellege miatt (/ön/reflektivitás, készségbeli fejlődés) szokványos záró vizsgaforma nem alkalmazható. A kiértékelés alapja a csoportban zajló kölcsönös visszajelentések rendszere.

A résztvevők a 30 órás bentlakásos modul befejezéseként 20 kérdésből álló tételsor alapján (addiktológiai alapismeretek, megelőzés és kezelés eszköztárának és lehetőségeinek elsajátítása) tesznek vizsgát a továbbképzés elméleti anyagából, mely a problematika megértését helyezi a fókuszba.

Az esetmegbeszélő alkalmak zárásaként 2 - 3 oldalas (másfeles sorköz, 12-es betűméret) házi dolgozatot készítenek, mely

  1. saját drogprevenciós munkából eset feldolgozás
  2. drogprevenciós elméleti probléma kifejtése
  3. drogprevenciós témából szabadon választott probléma gyakorlati megközelítésű feldolgozása úgy, hogy az tükrözze a megszerzett ismereteket és a pedagógus saját szakmai önreflexióját.

Záró (3 - 5 oldalas, másfeles sorköz, 12-es betűméret) dolgozatot írnak, mely a drogprevenciós továbbképzésről írt önreflektív elemzés.

A tanúsítvány kiadásának feltétele az elméletből letett sikeres vizsga, a dolgozatok beadása és a továbbképzésen való 90%-os részvétel.

 

Pedagógus továbbképzés adatai:
Nyilvántartási szám: 23/18/2015.
A továbbképzés óraszáma: 60 óra

 

Szociális továbbképzés adatai:
Engedélyszám: T-07-015/2017
A továbbképzés kreditértéke: 50 pont
Képzés költsége: 60.000.- Ft
Szállás, étkezés, teljes ellátással: 5.000.- Ft/nap
Helyszín: 2465 Ráckeresztúr, Dózsa u. 4.
Időpont: 2017. november 8-10.

 

pdfdrogprevencios-tovabbkepzes-2017-11-08.pdf337.74 KB

 

MRE lablec

Jelentkezés a pedagógus továbbképzésre a következő linkre kattintva:

https://goo.gl/forms/x7kWlXRmYjW7aBLa2

Jelentkezés a szociális továbbképzésre következő linkre kattintva:

https://goo.gl/forms/3kz7CEsIkQOjYUUg1

További információ: 06-30-314 3417,  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

drogterapia banner1

Nyilatkozat kitöltésénél az alábbi adatok szükségesek:

  • A kedvezményezett adószáma: 18492415-1-07
  • A kedvezményezett neve: Református Rehabilitációs Alapítvány
  • rendelkező nyilatkozat letölthető: pdfdrogmisszio_Ado_1_szazalek.pdf

további lehetőségek